Hirdess Velünk Magazin
2019-06-27

Hungarian English German

A kép nem érhető el
A kép nem érhető el

Utazási ajánlatok, szállásajánlatokkal

Fekete Borpince

 

Pince és borkészítés

A pincészetben mára végrehajtottuk a fontos technológiai fejlesztéseket, valamint a pince és feldolgozótér felújítását és bővítését. Jelenleg az erjesztő, tároló és palackozó összterülete meghaladja a 800 m2-t. A pince 270 m-re, a tároló kapacitás 700 hl-re növekedett. A mostani méret és a technológiai felszereltség éppen ideális egy modern, de még emberléptékű, családias pincészet számára.
A pincészet újabb építésű részében egy romantikus hangulatú belső kóstolóhelyiség mellett a hozzá vezető úton több helyen, a pince két oldalán bérelhető bortrezorokat is kialakítottunk, melyekben legalább 200-300 palack bor tárolható biztonságos körülmények között. A feldolgozó és a pince közötti területen egy nagyméretű hordóból hangulatos finn szaunát hoztunk létre, ami a hozzánk érkező vendégek kényelmét, felfrissülését szolgálja.

 

Szőlő feldolgozás

A szőlő feldolgozása során a szekszárdi borvidéken legalább hatszáz éves múlttal rendelkező kézműves hagyományokat alkalmazzuk (nyílt kádon erjesztés, kézi csömöszölés, héjon tartás, a kadarkánál nem új tölgyfahordós ászkolás), kiegészítve azokat modern eszközökkel és eljárásokkal. Az erjesztés könnyen tisztán tartható műanyag kádakban vagy nagyobb tartályokban történik. Minden borhoz a neki megfelelő élesztőt választjuk ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy a magas, jellemzően 20 feletti cukorfokkal szüretelt szőlőtermés esetén a vadélesztő nem tudja végigvinni az erjesztést, egy intenzív kezdés után az alkoholtartalom elpusztítja az élesztőgombákat.
A borkészítésnél a fehérborok, a rozé és a siller esetén szokás szerint reduktív technikát alkalmazunk. A friss fehérborokat és a rozékat már lehetőség szerint már karácsony előtt palackozható állapotba hozzuk, kivéve a chardonnay-t és a sillert. A hordós érlelés legalább fél évig tart, a Kadarka esetén legalább 1 évig. A kadarkára jellemző cseresznyés-fűszeres ízvilág ugyanis a hordós érlelés hatására alakul ki.
A pincében a cabernet sauvignon bor 225 vagy 500 literes hordókban érik. A hordók egy része régi, másik része új, melyekben a bor más-más irányba fejlődik, és azok összekeverése a tapasztalat szerint kedvező ízharmóniát eredményez. A legjobb hordók borait külön kezeljük, ezekből lesznek a válogatás tételek. A borházasítás lényege a pincénél, hogy több jó borból hozzunk létre egy még jobbat. A vörösborok palackérlelése legalább fél évig tart.

 

Elérhetőség, mobil számok

Borrendelés, információkérés
+36 30 929-5732 (Fekete Mihály)
Vendéglátás, étkezés, szállás
+36 30 388-4230 (Wirth Mária)
Marketing, rendezvényszervezés
+36 30 862-7163 (Horváth Tibor)

Elérhetőség, vezetékes telefon

Pince
+36 74 712-906
Székhely
+36 74 414-785

Elérhetőség, címek

Pince (borvásárlás, vendéglátás)
Szekszárd, Iván-völgy, hrsz. 9662.
Székhely (postacím)
7100 Szekszárd, Zápor u. 3.

 

  Vissza

 

Hirdetési felületek

Kapcsolat

Hirdess Velünk Magazin
Laura és Melinda Kft.
Cím: H-1095, Budapest, Gát u. 21. Fsz. 1.
Telefon: +36 70 / 671 - 6930
E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Partneroldalaink